Embernagyságú Star Wars figurákat, hatalmas Einstein szobrot és vikingfalut is láthatnak az érdeklődők péntektől a Duna Plaza LEGO kiállításán Budapesten.
Átadták az ez évi Jedlik Ányos-díjakat - a Magyar Szabadalmi Hivatalban (MSZH) rendezett pénteki ünnepségen Bendzsel Miklós, az MSZH elnöke, valamint Németh Tamás,a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára mondott köszöntőt.
Az idei évtől már nem csak kulturális, hanem "zöld" fővárosa is van Európának: idén elsőként Stockholm viselheti a címet. Az ötlet először 2006 májusában merült fel egy tallinni konferencián, amelyet Jüri Ratas, az észt főváros akkori polgármesterének javaslatára hívtak össze.
Az amerikai fiatalok borúlátóan tekintenek a jövőbe, csak kevesebb mint a felük érzi úgy, hogy mire annyi idősek lesznek, mint a szüleik, jobban fognak élni náluk.
A dió rendszeres ropogtatása javítja a cukorbetegek ereinek állapotát és csökkenti koleszterinszintjét, ezért igen jót tesz az egészségüknek. A biztató hírt a betegségek megelőzésével foglalkozó Amerikai Kollégium kongresszusán ismertették.
Saját produkciók, a zenés színházak legcsábítóbb címei, sztárok és népszerű művészek, akik még soha nem játszottak a Dóm téren. A 2010-es évadra jellemző bátor vállalások, valamint a meghívott alkotók és művészek névsora is jelzi azt, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok tudatosan szeretne nyitni az új művészi megnyilvánulásokat hozó rendezők és alkotók felé.
A minden háztartásban megtalálható, egyszerű, ám nagyon hasznos biztosítótű hosszú múltra tekint vissza, de mai formájában csupán 1849 óta létezik. Egy amerikai illető, Walter Hunt találta fel.
Paulay Ede 1836. március 12-én Tokajban született. Szülei papnak szánták, de ő inkább Thália papja lett, és a színészmesterség felé fordult. Álnéven (szülei haragja elöl bújva) szerepelt vándortársulatoknál. 1852-ben Kassán tanult, de ugyanazon évben Miskolcon már színpadra lépett.
Eötvös Károly 1842. március 11-én született Mezőszentgyörgyön, az enyingi járásban fekvő mezőföldi községben. Az enyingi járás 1949-ig Veszprém megyéhez tartozott, így érthető, hogy iskoláztatásának és pályakezdésének útjai Pápa, majd Veszprém felé vezettek.
A népzene és a néptánc két jeles évfordulóját és egy majdnem-jubileumot ünnepel idén az ugyancsak születésnapos 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál. A március 19-én induló programsorozatban helyet kapott a 25 éves 100 tagú Cigányzenekar és az 55 éves pozsonyi Ifjú Szívek Magyar Táncegyüttes fellépése is. Aki pedig nemcsak hallgatni, hanem nézni is szeretné az élő hagyományokat, próbára teheti a saját tehetségét az egy híján 30 éves Országos Táncháztalálkozón is.
Az itáliai reneszánsz egyik meghatározó figurája - Machiavelli A fejedelem című munkájának ihletője - 1475. szeptember 13-án született a későbbi VI. Sándor pápa és ágyasa, Vannozza dei Cattanei kapcsolatából. Az egekig emelte őt a sors, ám mesés hatalma elenyészett, 1507. március 12-én zsoldos katonaként halt meg.
A koszorúér-betegség szempontjából nagy kockázatú betegeknek csak a fele kap koleszterincsökkentő készítményt, pedig ezzel a gyógyszeres kezeléssel sok esetleg halálos szívrohamot lehetne elkerülni. Német kutatók vizsgálatának eredményeit az European Heart Journal közölte.
A Szeretet Fénye címmel jótékonysági előadás várja a közönséget pénteken a Duna Palotában Budapesten. Napsugár Anna jeltáncművész és fellépő társai értelmi fogyatékos fiatalokat támogatnak a műsor bevételéből.
Agria Agora elnevezéssel új kulturális központ épül Egerben; az erről szóló támogatási szerződést csütörtökön írták alá a város és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) képviselői.
Kanadai kutatók választ kaptak arra a kérdésre, hogy éjszaka - a nappali időszaktól eltérően - miért nem kell rendszeresen innunk, illetve felkeresnünk a mellékhelységet.
Három teljes operát és három mű keresztmetszetét játsszák a Budapesti Tavaszi Fesztiválon abból az alkalomból, hogy 200 éve született Erkel Ferenc, a nemzeti opera megteremtője. Két legismertebb darabja, a Bánk bán és a Hunyadi László mellett a kolozsvári opera vendégjátékában látható a Brankovics György.
325 éve, 1685. március 12-én született George Berkeley anglikán püspök, a szubjektív idealista filozófia jeles képviselője, Descartes és Locke műveinek briliáns kritikusa.